Ribera del Duero
Az Ibériai félsziget a Római birodalom részét képezte, így a borkészítés kezdete itt is a római korra vezethető vissza. A jelenlegi szőlőművelés alapjait azonban a XII. században Franciaországból betelepülő szerzetesek rakták le. A Cluny szerzetesek a mórok elűzése után templomot emeltek a borvidéken és elterjesztették a szőlőművelés tudományát. A borkészítéshez kapcsolódó infrastruktúra és szabályozás rohamos fejlődésnek indult. A XIII. században megjelentek az első földbe vájt pincék, a XV. században pedig a termelésre és minőségre vonatkozó szabályok is. Az eredmény nem is maradt el, a kasztíliai bor elismert és keresett termék lett.
Aztán, - ahogy ez általában lenni szokott – a biztos kereslet biztos minőségromláshoz vezetett. Az elkényelmesedett gazdák egyre gyengébb és gyengébb minőségű borokat készítettek, a XIX. században csak egyetlen termelő, a Lacanda család által alapított Vega Sicilia készített elismert borokat. Természetesen a filoxéra ebben a régióban is pusztított, de az újratelepítések után sem lett jobb a helyzet: a termelők többsége továbbra is asztali borokat állított elő, kivéve a Vega Sicilia-t, aki helyi és nemzetközi fajtákkal telepítette újra a földeket.
1970-ig kellett várni az újabb áttörésre. Ekkor az Alejandro Fernández Pesquera del Duero néven alapított pincészet bemutatta tökéletes technikával készített lenyűgöző borait, melyek hamar a fogyasztók kedvenceivé váltak. Ezen a sikereken felbuzdulva egyre több termelő kezdett minőségi borokat készíteni. A 90-es években több befektető is megjelent a borvidéken, több, ma már csúcsborászatnak számító birtokot alapítottak ebben az időszakban. Így újult meg Ribera del Duero és lett Spanyolország egyik legelismertebb és legfontosabb borvidéke.
Mivel Spanyolországban járunk, a meghatározó fajta a Tempranillo. (Ezen a vidéken „Tinta Fina”, „Fine Red”, esetleg „Tinta del Pais” néven is emlegetik.) E mellett gyakori a Grenache, Cabernet Sauvignon, Malbec és a Merlot is. Fehér szőlők közül egyedül az Albillo engedélyezett fajta.
Aztán, - ahogy ez általában lenni szokott – a biztos kereslet biztos minőségromláshoz vezetett. Az elkényelmesedett gazdák egyre gyengébb és gyengébb minőségű borokat készítettek, a XIX. században csak egyetlen termelő, a Lacanda család által alapított Vega Sicilia készített elismert borokat. Természetesen a filoxéra ebben a régióban is pusztított, de az újratelepítések után sem lett jobb a helyzet: a termelők többsége továbbra is asztali borokat állított elő, kivéve a Vega Sicilia-t, aki helyi és nemzetközi fajtákkal telepítette újra a földeket.
1970-ig kellett várni az újabb áttörésre. Ekkor az Alejandro Fernández Pesquera del Duero néven alapított pincészet bemutatta tökéletes technikával készített lenyűgöző borait, melyek hamar a fogyasztók kedvenceivé váltak. Ezen a sikereken felbuzdulva egyre több termelő kezdett minőségi borokat készíteni. A 90-es években több befektető is megjelent a borvidéken, több, ma már csúcsborászatnak számító birtokot alapítottak ebben az időszakban. Így újult meg Ribera del Duero és lett Spanyolország egyik legelismertebb és legfontosabb borvidéke.
Mivel Spanyolországban járunk, a meghatározó fajta a Tempranillo. (Ezen a vidéken „Tinta Fina”, „Fine Red”, esetleg „Tinta del Pais” néven is emlegetik.) E mellett gyakori a Grenache, Cabernet Sauvignon, Malbec és a Merlot is. Fehér szőlők közül egyedül az Albillo engedélyezett fajta.
Régió pincészetei
