Porto és Douro
Bár szőlőtermesztésre utaló nyomok már a bronzkori leletekből is előkerültek, a jelenlegi bortermelés története – mint sok más helyen – a rómaiakkal kezdődött. Később, a 12. században a Cisztercita szerzetes rend adott újabb löketet a borkészítésnek, a 14. században már a borkészítés jelentős adóbevételt jelentett és meghatározó export termék volt. 17 század újabb mérföldkövei: ekkor terjesztették ki a borvidék határait a Douro mentén Spanyolország felé, valamin ekkor születnek az első hivatalos feljegyzések a világon egyedülálló és mindössze egy helyen készített borról, a Portoiról.
Természetesen készültek hagyományos technológiával is borok, ez ezek többsége asztali bor volt, inkább a mennyiségen, mint a minőségen volt a hangsúly. Fernando Nicolau de Almeida ötlete volt, hogy bordeaux-i mintára itt is lehet komoly száraz vörösöket készíteni. Ez lett a Barca Velha néven először 1952-ben forgalomba hozott újdonság, ami ugyan nem aratott azonnal osztatlan sikert, mégis egyre több borász ismerte fel a száraz vörösborokban rejlő lehetőségeket.
Ha megkérdeznénk egy borásztól, hogy milyen szőlőből készült a bora, sok esetben csak fejvakarás, vállvonogatás lenne a válasz. „Ki tudja, lényeg az íz!” Rengeteg helyi fajta található itt, rendezetlenül, egymás mellett. 1970-es években megpróbálták felmérni a fajtákat és azonosítottak is néhányat: Touriga Nacional, Tinta Roriz (Tempranillo), Touriga Franca, Tinta Cão, Tinta Barroca. Manapság a termelők az új ültetvény esetében már odafigyelnek a fajtaválasztékra, de sok régi ültetvény van, ahol a helyzet nem fog változni.
A borrégió a Douro folyón nyugatról kelet felé haladva válik egyre melegebbé és szárazabbá. A területet három részre lehet osztani: a Baixo Corgo (14 000 ha), a Cima Corgo (19 000 ha) és a Douro Superior (8 700 ha) részre.
